Üdvözletem mindenkinek aki olvas minket! Nos, igen, kicsit elkésve ugyan de elkészült a beígért beszámolóm. Szkító már beszámolt a saját szemszögéből, ám ne érezze úgy senki, hogy "jajj minek egy dolgot többször elolvasnom". Igaz hogy egy és ugyanazon eseményekről írok énis, de szerintem érdemes a következő sorokat is olvasni. Elvégre mindenkinek megvan a hozzá közel állós stílus, amivel tud azonosulni. Talán pont az én stílusom fog meg valakit, sosem lehet tudni (vagy túl optimista lennék? ^^).
augusztus 26. /Írásbeli osztályozó vizsga/
Mint, azt már írtam korábban, az osztályom egy része (16 fő) osztályozóvizsgára jelentkezett az előre hozott érettségi reményében. A vizsga írásbeli része e napon volt esedékes. Nem mondok hülyeséget, ha azt mondom, hogy az írásbeli feladatok gyakorlásával szinte alig foglalkoztam. Annyi volt, hogy egyszer átfutottunk minden esetleges feladaton Ricsivel és Szkítóval. Csakmert úgygondoltam, hogy eléggé tudni fogom sok gyakorlás nélkül is. Ennek tükrében nem is igazán izgultam ezen. Ez nem azt jelenti, hogy nem készültem fel minden eshetőségre: Az öltönyöm bal zsebét teleraktam egy marék tollal, míg jobb zsebébe pót elemeket raktam. Sosem lehet tudni... :-) Reggel 9 órára vártak minket. Szkító megvárt szokása szerint a pályaudvaron (vmien oknál fogva állandóan ő vár rám :D), majd bementünk suliba. Igazából jó volt találkozni mindazon osztálytársaimmal akik ott voltak. Ahogy láttam, kicsit parázott mindenki azon, hogy vajon milyen írásbelit kapunk. Eljött az idő, osztályfőnök bejött és megtudtuk mik is a feladatok. Ez ilyesmi reakciókat váltott ki:
- Teee ez meg mi???
- Most komolyan ez vicc???
- Anyááád!!!
Ezen megnyílvánulások a nehézségi fokát minősítik a vizsgalapon megpillantott feladatoknak. Ez a fok pedig eléggé kicsi volt. Örült ott mindenki. 1 órát kaptunk megoldási időnek. A keménymag már 20-30 perc elteltével kész volt mindennel... Saját eredményem elég szerény módon, közel 100%-osra tartottam ekkor ^^. Túl voltunk tehát az írásbelin. Másnap következett a szóbeli vizsga, ami már sokkal parásabb volt.
augusztus 27. /Szóbeli osztályozó vizsga/
Szóbelire 23 tételt adott fel az ofő. Egész augusztusban minden nap tettem valamit azért, hogy meg tanuljam mindet. Néha már nagyon fárasztó és lehagoló volt mindez. Amikor kellett segítettünk egymásnak osztálytársakkal. Csipázom őket, jófejek ^^.
Na, tehát eljött a szóbeli napja. 13:00-ra voltunk berendelve a suliba. Busz híján 11előtt benntvoltam. Szkító ismét várt rám xD, majd elindultunk a Belváros felé. Leültünk az Országalmánál egy padra és neki álltunk átfutni a tételeket. Hogy is mondjam... kicsit megbámultak xD. Két marha akik kiöltözve táskával a vállukon leülnek, majd a nyár közepette neki állnak tanulni... gondolom olyanok voltunk, mint két pingvin a trópusi nyárban :D
(akarom mondani császárpingvin :P ). Egyszercsak végre elindultunk a suliba. Útközben rámjött a fejfájás. Éppen volt nálam gyógyító bogyó :-) és ha már épp szembejöttek páran, akkor már akár feltünően is bevehetem, gondoltam. Ahogy Szkító leírta, eléggé félreérthető módon
(és elég hangosan ahhoz hogy rám figyeljenek) ajánlottam fel neki is a bogyót.
"Beveszed és jobban érzed magad tőle!!!" xD. Nem tudom, valahogy jó hülyülni mindenfélével, főleg szóbeli előtt, oldva a feszültséget. Mikor beértünk, látszott mindenkin, hogy "ajjaj milesz most". Még hamar mielőtt behívtak minket elmajszoltam egy sportszeletet, ami kellőképpen olvadt állapotot vett fel a táskámban, ezzel segítve elő elfogyasztását :D.
Egyszerre 8-an mentünk be tételt húzni, jómagam 3. voltam a sorban. Negyed órát kaptunk kidolgozásra, de ez csak az 1. emberre vonatkozott mint utóbb kiderült, mivel az utolsó ember akár 1 órán keresztül is irhatta... Én elég jó tételt húztam szerencsére, jól kidolgoztam, majd ugyan kicsit izgulva és néha furán beszélve, de mindent elmondtam róla amit kellett. Az írásbeli után a szóbelit is úgy gondoltam, sikeresen vettem. És ez a tudat eléggé jó hangulatba taszított. Így már könnyű szívvel vettük mindannyian az irányt, előbb haza, majd a napot megünnepelve Siófok felé ^^
Szóval a következőkben a Siófoki történésekről számolok majd be.